Szavazás

Hogyan neveljük kölyökkutyánkat?

2009.07.29. 08:14 :: Kutyás Titkok

Kutyánkat, miként a gyermekeinket is, nevelni kell! Rossz szokásaikról következetesen le kell szoktatni őket, jó szokásaikat erősíteni kell. Megfelelő szocializációval biztosítani kell, hogy a kutya harmonikusan beilleszkedjen környezetébe, megfelelő viszonyt alakítson ki a családtagokkal, az emberekkel és fajtársaival.

Amint hazavittük az új családtagot, el kell kezdeni a nevelést. Első lépésként tisztázzuk vele, hogy ki a falkavezér. Barátságosan, de határozottan közeledjük felé, ebből tudni fogja, hogy ki az úr a háznál. Ha a kutya bennünk következetlenséget, vagy bizonytalanságot érez, hamarosan átveszi a falkavezér szerepet.

A kutya alaptermészetéből adódóan meg akar felelni gazdájának, ezért a dicséret-szidás párossal mindenféle fizikai erőszak nélkül is elérhető a kívánt eredmény. Elég a határozott rendreutasítás ahhoz, hogy a számára tiltott dolgokkal felhagyjon. Néha még ugyan bepróbálkozik, de a következetesség meghozza a várva várt eredményt.


Szobatisztaság

Az egyik legnehezebb feladat a szobatisztaságra való nevelés. Alapvetően minden kutya terület-tiszta, ami azt jelenti, hogy a saját helyére soha nem piszkít.

A kölyökkutyákat meg kell tanítanunk arra, hogy hova kell menni, ha rájuk jön a szükség. A szoktatás a nevelés része, és nem megy varázsütésre. A kölyökkutyák csak pár óráig tudják visszatartani vizeletüket. Ezért az az optimális, ha 2-3 óránként levisszük őket sétálni. Mivel ez az esetek többségében megoldhatatlan, legalább evés és játék után azonnal vigyük le sétálni a kiskutyát. Nem messze a kölyök helyétől tegyünk le újságpapírt vagy rongyot és szoktassuk rá, hogy amikor nem tudjuk levinni, erre végezze a dolgát. Fontos, hogy ha séta közben végzi el a dolgát, mindig dicsérjük meg, esetleg jutalmazzuk is jutalomfalattal. Ha kialakul a kedvenc helye a dolga végzésére, igyekezzünk mindig oda vinni. Fontos, hogy ne üssük meg a kiskutyát, ha „baleset” történik. Ezzel ugyanis többet ártunk, mint használunk. Megszidni persze lehet és kell, de csak rögtön azután, hogy megtörtént az eset (később már nem tudja, hogy miért kapta a letolást).  Ha máshova végezte a dolgát, itassuk fel újságpapírral, hogy a szag érezhető legyen rajta, majd tegyük a megszokott helyre. Ezután szagtalanítsuk a rossz helyre végzett foltot.

Amikor már minden alkalommal a megfelelő helyen végzi el a dolgát, fokozatosan tegyük közelebb az ajtóhoz az újságpapírt.


Rágcsálás

A kiváltó ok a kutya korától függ. A fiatal kutyáknál a fog növekedésekor érzett bizsergés miatt rágcsálnak, később pedig belép a nagy ellenség: az unalom. A gazdi cipői a legvalószínűbb áldozatai lehetnek kutyánk rossz szokásának, de újságok, könyvek, bútorok, szőnyegek, sőt sajnos az elektromos vezetékek is mind-mind potenciális rágógumik kutyusunk számára. Vegyünk kutyusunknak sípoló gumijátékot vagy műcsontot, amivel lekötheti magát, amikor az imádott gazdi távol van. A rágcsálási inger általában másfél éves kor után megszűnik.


Ugrálás

Erről a szokásáról nem fog sajnos leszokni, amíg egyértelműen tudomására nem hozzuk, hogy legyen szíves, ne így kedveskedjen. A lenevelésben csak a következetesség segít. Ha nem akarjuk, hogy ugráljon, akkor soha nem hagyjuk ezt.

 

 

Gondozás, gondoskodás

 

Séta

A kutyáknak nagy a mozgásigénye, amit ki kell elégíteni. Emellett a séta alkalom számára dolgai elvégzésére és a fajtársaival való találkozásokra, így a szocializáció fontos eleme is. Közterületen tartsuk pórázon a kutyát.  Önkormányzatok által kijelölt és védett kutyafuttatókon nyugodtan szabadon lehet engedni a kutyát. A sétára szánjunk legalább  30-40 percet és minden nap közel azonos időben vigyük le a kutyát.


Elveszett-kutya

A kutyák bármennyire is kötődnek hozzánk, elveszhetnek. Ma már aránylag könnyen, egy mikro chippel gondoskodhatunk róla, hogy ez az állapot ne legyen tartós. Feltétlenül szóljunk a környékbeli állatorvosoknak, hogy elveszett a kutyánk, illetve tegyünk ki a rendelőjében egy szórólapot. Használjuk az Internetet. Számtalan fórum van, amit figyelnek az állatvédők és azok, akik kutyát találnak, tegyük fel ide a kutya képét és adatainkat. Gyártsunk plakátokat és tegyük ki a környéken. Ne adjuk fel, járjuk az utcákat és próbáljuk meg megtalálni kedvencünket. Ugyanilyen fontos, hogy ha elveszett kutyát találunk és sikerül megfognunk, első utunk az állatorvoshoz vezessen, ellenőrizhesse van-e benne chip- másrészt hátha tud segíteni a gazdi megtalálásában!

Ivartalanítás

Mindenki imádja a kölyökkutyákat. És aki szereti kutyáját, nem szívesen szabadítja meg koronaékszereitől. Gondoljunk azonban bele: a szukák gazdái úgysem hagyják, hogy kutyusukat mindenféle kan kutyák befedezzék. Ha nem ivartalaníttatjuk időben kedvencünket felkészülhetünk arra, hogy évente kétszer három hétig pokol lesz az életük: kan kutyák hordái fogják követni minden lépésünket, szukánk nyugtalan lesz, időnként meg is szökik. Jó esetben előkerül (vemhesen), rossz esetben a gyepmesteri telepen végzi. A kan kutyák gazdáinak még nehezebb az életük. Nekik nem csak évente kétszer három hét pokol jut, hanem pokol minden egyes nap, amikor tüzelő szuka van a közelben. A kutya, nyugtalan, ideges, járkál a lakásban, felébreszti gazdáját, sír, sétánál rángat, dekoncentrált és agresszív, úgy általában az őrületbe kerget mindenkit. Súlyosabb esetben el is szökik egy szuka után. Eredmény: jó eséllyel kiköt egy gyepmesteri telepen. Ehhez még hozzájönnek, az ivarszervi betegségek (daganat stb.), amik mind arra ösztönöznek: ha nem tenyésztésre vettük kutyánkat, ivartalanítsuk időben. Az ő élete ettől még teljes lesz és a mi életünk sokkal, de sokkal nyugodtabb.
<!--[if !supportLineBreakNewLine]-->
<!--[endif]-->


Fürdetés

 A kutyus szőrét keféléssel remekül lehet tisztítani és az állatok nagy része – a fürdetéssel ellentétben – ezt kifejezetten szereti is. Fürdetéshez csak kutyák számára kifejlesztett sampont használjuk és csak olyankor végezzük, ha biztosítani tudjuk, hogy a kutya szőre tökéletesen meg tud száradni. Ellenkező esetben csúnya tüdőgyulladás lehet a szépítkezés vége. Javallott, hogy a fürdetést és szépítkezést bízzuk szakemberre. Így a fürdőszoba sem lesz romos, a kutya is kevésbé szenved és biztos, hogy rendesen megszárad a szépítkezés után. Ez a költség biztosan behozza majd az árát.

 

Szólj hozzá!

Címkék: hasznos minitanfolyam

A bejegyzés trackback címe:

https://kutyastitkok.blog.hu/api/trackback/id/tr771263572

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.